♥ A döntés, hogy gyermeket vállalsz, egy pillanat műve csupán. ♥
♥ De az érzés, hogy a szíved a testeden kívül dobog, örökre szól. ♥

Oldalak

2012. november 16., péntek

Az a bizonyos Zöld Szemű Szörny... :S

Vááá, komolyan ki lehetek (vagyok) készülve azt hiszem, ha már arra jutottam, hogy jobb, ha leírom...

Az a helyzet, hogy kezdek rájönni, én is ugyanolyan vagyok, mint a legtöbb nő... FÉLTÉKENY!!! de mint az állat... és nem tudom, hogy kezeljem!
És abban is ugyanolyan vagyok, mint más, hogy igyekszem úgy tenni, mint ha nem is, és egyáltalán nem érdekelne, de attól még IGENIS, nagyon is!

Az első barátomnál is éreztem már ezt, de nem ilyen intenzíven (talán mert még fiatalok voltunk, nem volt ilyen komoly a kapcsolatunk, stb...), nem ilyen elemésztően!

NA DE MOST!!??
Már akkor szinte rosszul vagyok, ha tudom, hogy épp egy másik nővel beszélget.

Nem tudom felfogni, hogy ha valaki, aki évekkel ezelőtt kiköltözik külföldre, boldog párkapcsolatban él, most hazalátogat 4 kibaszott napra, és az első dolga, hogy megkérdezze, hogy az egyik régi munkatársa, aki ráadásul a beosztottja volt 6 éve, ráér-e, mert találkozna vele, hogy mizu...
Ne már, most ezt miért kell... Nem inkább a családot kéne meglátogatni?? Miért pont az én életem párjára kíváncsi mindenki...
Két hónapja is, egyszer csak felbukkant egy csaj, szintén volt munkatárs, akivel ha jól tudom, még volt is köztük egy s más, hogy hát neki olyan szar a házassága, elhanyagolja a férje, beszélgethetnek-e.... NEEEEM!!
De persze, hogy igen, mert hát ápolni kell a kapcsolatokat, meg minden... De miért pont hozzá kell fordulni??? A nőknek nincsenek barátnőik, akikkel kibeszélhetnek mindent?
Ne már a foglalt pasikkal kelljen szerelmi beszélgetéseket folytatni, úgy, hogy a barátnő meg közben ott ül, és olvas, mert a pasija épp chat-en próbálja rábeszélni a másikat, hogy próbálja ezt megbeszélni a férjével...

Én ezt komolyan nem bírom ki, remeg a gyomrom meg minden, pedig a szívem mélyén tudom, hogy megbízhatok Benne, de azért mégis csak azt látom, hogy amíg én melózok és nem lehetünk együtt, ő most pihenőnapos, és épp egy másik csajjal (aki ráadásul fényévekkel jobban néz ki mint én) kávézik a mi kedvenc törzshelyünkön...

És az a baj, hogy ugyan már hogyan tilthatnám meg neki, hogy találkozzon egy régi ismerősével... De miért pont mindig a nők jönnek vissza??? Nincs egy kibaszott pasi haverja?
És ha meg esetleg látja rajtam, hogy nekem ez nem tetszik, akkor meg kiakad, hogy nem bízom benne...
És akkor jön a szokásos párbeszéd, amit szerintem már sokan ismernek és eljátszottak, hogy én nem benned nem bízom, hanem a másikban...
De hát egy dologhoz ketten kellenek, szóval mégiscsak benne nem bízom, és már mehet is egy kis sértődés, veszekedés, stb...

Utálom ezeket a dolgokat, miért kell nekem ilyeneket éreznem?
Jó, valószínűleg egy minimális (nem jó, nem épp minimális) önértékelési zavar, és kisebbségi komplexus is közrejátszik a dologban, de akkor is! Úgy már nem is lehetek szerelmes, hogy ne kellene ilyen faszságokat éreznem????

És most ahelyett, hogy a munkámat végezném, épp ezt írom, és azon görcsölök, hogy vajon mi a fenét csinálnak, miről beszélgetnek...

Ez nem ér...
Ez nem fair...

Nincsenek megjegyzések: